Arany János Általános Iskola kerítésfelújítás

A lelkesedés legalább olyan fontos, mint a szakértelem

 

 

A SZÉPHŐ Zrt. közép- és felsővezetői már évek óta felajánlják segítségüket a rászoruló intézményeknek. Az idén a társadalmi felelősségvállalás jegyében ismét ecsetet ragadtak és ezúttal az Arany János iskola kerítését festették le.

A SZÉPHŐ Zrt. minden kollegája örömmel vette ki a részét abból a társadalmi munkából, amelyet a vállalat vezetői számára szerveztek. Az elmúlt évek alatt hagyománnyá vált segítségnyújtás hívószava a társadalmi felelősségvállalás. A rendszerint őszi időszakban végzett társadalmi munka valójában egy olyan jó hangulatú csapatépítés, mellyel segítséget adnak a rászorulóknak. „Tavaly az Arany János iskola fa játszóterét festettük, újítottuk fel, az idén pedig ugyanebben az intézményben a hosszú kerítés festését vállaltuk magunkra.” (Itt kellene megemlíteni, hogy én mondtam.)

Mire a gyerekek megkezdik a következő tanévet, felfrissült, megszépült kerítés fogadja őket az iskolában. A társadalmi munka napján közel egy tucat munkatárs tudta magát szabaddá tenni, és az íróasztal körüli papírmunkát gondos fizikai munkára cserélte. Az intézmény vezetősége nagyon hálás a feladatvállalásért, hiszen – ahogy az igazgatóhelyettes, Mészárosné Törzsök Zsuzsanna fogalmazott - a megújulásra másként nem számíthatnának. „Iskolánk belső udvara szép és rendezett és ez nagyrészt a SZÉPHŐ Zrt. munkatársainak, az évek óta tartó együttműködésnek köszönhető.”

A jókedvű csapat az iskola kerítését teljes hosszában lefestette, így az udvar lassan készen áll a diákok fogadására.

forrás: Fehérvár Magazin