A SZÉPHŐ Zrt. legjelentősebb tevékenységi területe a központi- és távhőszolgáltatás, mely Székesfehérváron mindösszesen 20.763 lakás és 630 egyéb fogyasztó (ez utóbbi mintegy 6000 lakással egyenértékű) fűtés- és melegvízellátását biztosítja. A távhőellátáshoz szükséges hőenergia nagyobb részét a Társaság a többségi tulajdonában lévő Székesfehérvári Fűtőerőmű Kft től vásárolja, emellett saját tulajdonú földgáz-üzemelésű fűtőműveket ill. gázmotoros kiserőművet is működtet. A vásárolt és megtermelt hőenergia a Társaság tulajdonában lévő, mintegy 45 km nyomvonal hosszúságú távhővezetéki hálózaton jut el abba a szintén saját tulajdonú 424 db hőközpontba, amelyben a hőenergia átadásra kerül az épületek, a fogyasztók részére. A SZÉPHŐ Zrt. magyarországi viszonylatban az elsők között indította el a gázmotorral előállított kapcsolt hő- és villamosenergia-termelést, de az elsők között valósította meg a hőközpontok változó tömegáramú szabályozását, a hőközponti mérés szerinti elszámolást és a távhőfelügyeleti rendszer kiépítését is. Szintén az országban az elsők között, 2010 végéig teljes körűen megvalósítja a kapcsolt hőellátású lakóépületek hőközpontjainak az épületszintű méréséhez és szabályozásához szükséges szétválasztását. A munkálatok során a Társaság az elmúlt 5 évben 178 db új, korszerű hőközpontot létesített a lakóépületekben és közel 6000 méter nyomvonalon építette ki e hőközpontok hőenergia ellátását biztosító távhővezetékeket.
A Társaság részt vállal a lakóépületek fogyasztói tulajdonú belső fűtési rendszereinek üzemeltetéséből, karbantartásából is, jelenleg 185 társasház részére nyújt - az erre vonatkozó szerződések alapján - ilyen típusú szolgáltatást.
A SZÉPHŐ Zrt. társasházkezelési tevékenysége Székesfehérváron piacvezető, mert versenyképes áron kínálunk olyan komplex szolgáltatást megbízóink számára, mely reményeink szerint legteljesebb megelégedésüket szolgálja. Jelenleg 189 db társasházat, ezen belül 5 718 db lakást és közel 400 db nem lakás jellegű felépítményt kezelünk.
Az önkormányzati épületvagyon kezelését Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának megbízása alapján társaságunk végzi. Ezek önkormányzati tulajdonú épületeket, lakásokat és nem lakás céljára szolgáló helyiségeket jelentenek. Jelenleg ez mintegy 200 db épület, 1169 db lakás és 960 db nem lakás céljára szolgáló helyiség kezelését jelenti.
A SZÉPHŐ Zrt. saját tulajdonú üzemi ingatlanok hasznosításával, bérbeadásával is foglalkozik.
A Mura u. 2. szám alatti telephelyen raktárak, műhelyek kerülnek bérbeadásra. A telephelyen szabadterület is bérelhető (pl. személy- és tehergépkocsik parkolása céljából).
Az egyes épületek, épületrészek energetikai minőségének tanúsítása az energiafogyasztás minden összetevőjének (fűtés, használati melegvíz, villamosenergia, szellőztető rendszer stb.) figyelembevételével.
Alapfeladatunk a székesfehérvári önkormányzati tulajdonú bérlakások értékesítéséhez kapcsolódóan azok forgalmi értékének meghatározása, valamint a magánszemélyek számára és banki hitelekhez szakvélemény készítése.
Társaságunk több nagy projekt lebonyolításában, műszaki ellenőrzésében vesz részt, többek között az energiamegtakarítást eredményező panelfelújítások, műemlék épületek, nyomvonal jellegű építmények vonatkozásában.
Társaságunk alkalmazásában álló magasan képzett, nagy gyakorlattal rendelkező szakemberek közreműködésével vállalja az iparosított és hagyományos technológiával épült lakóépületek energiamegtakarítást eredményező korszerűsítésére, felújítására valamint egycsatornás gyűjtőkémények (termofor kémények) felújítására vonatkozó pályázatok elkészítését.
