Cégtörténet, menedzsment

A SZÉPHŐ Zrt. története - 70 éve a város szolgálatában

Előhang

A két világháború között Székesfehérvár lakossága majdnem a duplájára nőtt. Az 1900-as évek elején alig több mint 30 ezer fős település 1945-reközel 60 ezer lakost számlált, és az addig mezőgazdasági városban egyre erőteljesebben fejlődött az ipar. A nagyobb vállalatok, mint a KÖFÉM, a Videoton vagy az Ikarus, ekkortájt alapozták meg működésüket. A gazdaság jelentős növekedése, valamint a nagy munkaerőigény elindított egy lakásépítési hullámot. Egyre többen tűzték ki célul, hogy családjukkal itt telepedjenek le. A második világháború okozta pusztítást követően országszerte sok volt a lakhatatlan épület. Az újjáépítést a rendelkezésre álló szegényes feltételek mellett többnyire maga a lakosság végezte. A szükséges karbantartási és állagmegóvási munkák az eszközök és a megfelelő alapanyagok hiányában elmaradtak, így a szűkös keretekből újra felhúzott épületek szerkezete további romlásra volt ítélve. Számos ingatlan tulajdonosa a háború alatt életét vesztette, vagy elvándorolt, és többé nem tért vissza.

A SZÉPHŐ Zrt. elődjének életre hívása

A közületi ingatlanok száma az államosítások, a romok helyreállítása, illetve a lakásépítések következtében megnövekedett. Az állami lakások kezelésével hivatásszerűen foglalkozó első szerv Fehérvár területén a Kerületi Ingatlan Központ Székesfehérvári Kirendeltsége volt, mely 1949. április 15-én alakult budapesti székhellyel. Fehérvár közgyűlése 1949. szeptember 8-án a kirendeltséget alapítólevéllel látta el, és ezt követően 1949. október 20-tól községi vállalatként működött Székesfehérvári Ingatlankezelő Községi Vállalat néven. Feladata a közületi ingatlanok kezelése és a lakóházak építtetése volt. Az alapításkor a cég kezelésébe került 96 darab épület, köztük 546 darab bérlemény. A kezdetek kezdetén a Jókai utca 2.-ben, a Török udvarban található cégközpont mindössze három helyiségből állt. A dolgozói létszáma: 5 fő alkalmazott és 36 fő házfelügyelő. 1951-től Székesfehérvári Ingatlankezelő Vállalat (röviden IKV) lett a cég neve.

Növekvő bérleményszám

A kezelésben lévő bérlemények száma folyamatosan növekvő tendenciát mutatott, 1953-ban 780 épületben több mint 4300 darab volt. Az egyes épületek állami tulajdonba vételekor a vállalat csak a minimális követelményeket tudta kielégíteni, amely a lakbérek beszedésében és a lakóházak tisztán tartásában merült ki. A rendelkezésre álló anyagi eszközök mellett, a karbantartási feladatokat megbízás alapján többnyire magánkisiparosok végezték el. Elmondásokból tudjuk, hogy az első évtizedekben a házkezelőségek irodái városszerte öt ponton fogadták az ügyfeleket, és közel 150 főt foglalkoztattak. Hozzájuk futottak be a műszaki hibák bejelentései, de ide tartozott a lakbér megállapítása is, kapcsolatban voltak a vállalat gyorsjavító részlegével - a „gyorsszolgálattal” -, akik, ha valahol műszaki hiba lépett fel, azonnal a helyszínre vonultak. Egy példa a számos feladatuk közül: ebben az időben a heves esőzések idején a szuterénlakásokat elöntötte a csapadékvíz. Ilyenkor az IKV dolgozói költöztették el a bajba jutott családokat az erre a célra fenntartott átvonulási lakásokba. A 60-as években közel 80 átmeneti otthonnal rendelkezett az IKV.

A hőszolgáltatás hajnala

Már a villanygyár 1922-es bővítésekor számításba vették a hulladékhő hasznosításának lehetőségét hőszolgáltatás formájában. A feljegyzések szerint 1943-ban kezdték el a fáradt gőz és a kondenzvíz melegének felhasználására szolgáló távvezeték tervezését, és ezzel az országban elsőként Székesfehérváron indult el az új üzletág. A gőztávvezeték már a háború előtt elkészült, kiásott árkai katonai célokat is szolgáltak. A fehérvári távhőszolgáltatás ténylegesen 1948-ban indult meg, amikor a Király soron működő villanytelep gőzt szolgáltatott fűtési céllal, kezdetben az Árpád Fürdőnek és a Tanácsházának, később pedig a Pamuttextilművek Székesfehérvári Gyárának technológiai célra. A gőztermeléshez 3 db Steinmüller és 2 db Láng-Borsig típusú széntüzelésű kazánt használtak. A II. világháború előtt, a 30-as években épült ingatlanok közül néhányban már központi fűtést alkalmaztak.  Ilyen volt az 1937-ben épült Ányos Pál u. 1. szám alatt álló ház is, melyet a szovjet hadsereg tábornoki lakások céljára használt. Ennek egy koksztüzelésű kazánháza volt, amelyet idővel az IKV vett át üzemeltetésre, a tüzelőanyag beszerzése azonban önköltséges volt. A szénbeszerző jelezte a szovjet parancsnokságon, hogy fogytán van a koksz, ekkor küldtek néhány kocsival. A 80-as évek végén ezt az épületet is átállították gáztüzelésűre.

Kihívások az építőiparban

A 60-as években a lakások igen jelentős hányadából még hiányzott a komfort: nem volt bennük fürdő, WC, központi fűtés, vízellátás. A jelentkező építési-szerelési szükségletek a felújítandó lakóépületek számában voltak érzékelhetők. A vállalat igyekezett megfelelni az elvárásoknak, amelyek új kihívások elé állították: ahhoz, hogy lépést tudjon tartani a rohamosan növekvő piaci igényekkel, további fejlesztésekre volt szükség. A 70-es évek közepére a lakásállomány 43%-a összkomfortos, 38%-a pedig komfortos lett, és csak 4,5% maradt fél komfortos, valamint 14,5% komfort nélküli.

Fűtéskorszerűsítés

Az 1950-es években a villanygyárban mind az áramtermelés, mind a gőzértékesítés ugyanolyan hangsúlyt kapott. A 60-as évek elejétől, egy ellennyomásos turbina beépítésének köszönhetően, az ipari hőeladás jelentősen megnövekedett. A II. ötéves tervidőszak alatt nagyarányú állami lakásépítések kezdődtek. Ezzel egy időben felmerült az igény az épületek fűtésének korszerűsítésére is, melynek eredményeképpen számos új központi fűtési rendszer létesült. Az IKV kezelésében lévő, a 60-as években épített kazánházak szilárd tüzelőanyagokkal dolgoztak, az ott előállításra került hőenergia távvezetékeken jutott el az új lakóépületekbe. Ezek közül 1962-ben a legnagyobb a Lövölde úti, barnaszén-tüzelésű kazánház volt. Még ebben az évben megépült és üzembe állt a József Attila utcai, egy évvel később a Prohászka Ottokár úti, valamint 1965-ben a Horváth István úti fűtőmű. A távfűtés műszaki állománya kezdetben csak 4 tömbfűtőműből állt, melyek a város területén közel  1200 lakást láttak el hőenergiával. 

Az 1970-es évek közepén kezdett kiépülni a móri távhőszolgáltatás is. Ennek üzemeltetését 1978-tól szintén a Székesfehérvári Ingatlankezelő Vállalat végezte. Horváth István utca 19., 21., 23. számú épületek közül a középsőben volt egy szenes kazánház, és onnan történt a háztömbök ellátása. Ez már távhőnek minősült, mivel egy hőtermelő forrás távvezetéken keresztül három házat látott el. Ennek azért volt jelentősége, mert ezekre a rendszerekre járt az állami dotáció, ezáltal lényegesen olcsóbbnak számított, mint az önálló szenes vagy gázos fűtési módok. Ilyen három épületes távfűtés volt a Széchenyi u. 1-3. vagy az Erzsébet úti három szovjet lakóház.

IKV-nál a távfűtés

A nagypaneles építési technológia megjelenésével megkezdődött a forróvízalapú távfűtés fejlesztése, amelyhez a hőenergiát – a gőztávhőellátáshoz hasonlóan – az 1957-től az ÉDÁSZ-hoz tartozó Király sori fűtőerőmű biztosította. 1964-ben megépült az ún. Északi távvezeték, mely az Ybl Miklós lakótelepet látta el, biztosítva ezzel több mint 1 000 lakás fűtését. 1967. január 1-jétől a Székesfehérvári Ingatlan kezelő Vállalat vette át ezen hálózat üzemeltetését a Dél-dunántúli Gázgyártó és Szolgáltató Vállalattól. A házak építése támasztotta igények miatt előbb 1968-ban 3 darab 10 tonna/óra teljesítményű, olajtüzelésű gőzkazán került beüzemelésre a fűtőerőműben, majd a Székesfehérvári Városi Tanács VB és az Észak-dunántúli Áramszolgáltató Vállalat között az erőműbővítésre vonatkozóan fejlesztési keretszerződések jöttek létre, melyek három ütemben, 1973 és 1979 között valósultak meg. A távfűtés, mint üzletág megjelenése komoly, a jövőre nézve igen meghatározó mérföldkő volt az IKV életében.

Eszközfejlesztés

A 9/1969 sz. Kormányrendelet következtében a vállalat jelentős gépparkfejlesztést hajthatott végre, melynek következtében az állóeszközvagyon 1968-tól 1974-ig megsokszorozódott. Az épületek értéke is nőtt, ebben az időszakban majdnem megtízszereződött a megelőző évekhez viszonyítva. Az ingatlankezelési feladatok ellátásának fedezetét egyrészt az ingatlanközvetítési díjak, a hőszolgáltatási díjbevételek, valamint a lakossági igények szerinti, építőipari tevékenységből származó bevételek együttesen biztosították. A befolyt pénzösszegek nem fedezték az üzemeltetési és fenntartási szükségleteket, ezért a kormány a lakóházfenntartási tevékenység fedezetére állami támogatást biztosított. Az épület-karbantartás a kezdeti időszakban magánkisiparosok foglalkoztatásával valósult meg, azonban az egyre növekvő technikai igények saját javító-karbantartó műhely létesítésére sarkallták a vezetőséget.

Épületfelújítások

A tervgazdálkodásból kifolyólag csak a kapott keretek között lehetett a forrásokkal számolni, így nem érvényesülhetett a szükségletek szerinti ingatlankezelés. A kivitelezés az éves terveket felölelő címjegyzék tanácsi oldalról történő jóváhagyása után kezdődhetett általában a legkritikusabb állapotú házak rendbetételével. A 60-as években a felújításra szoruló ingatlanok között volt például a Sár utca 1. és a Széchenyi út 6-8., ahol a fa födémeket vasbeton födémre cserélték. A tennivalókat részben az IKV saját munkavállalói, részben pedig megbízási alapon alvállalkozók végezték el. Budapesti mintára úgynevezett „tömbtatarozások” is zajlottak, melyek lényege az épületek egybenyitása, a belső terek újragondolása volt.   Ez a fajta átalakítás érintette a Kossuth utcai ingatlanokat, „kitisztítva” a tömbbelsőket és átjárhatóvá téve több házat a teljes vagy részleges felújításokkal. Ezeknél a feladatoknál időnként számítani lehetett a Műemléki Felügyelőség és a Fejér Megyei Tatarozó Vállalat (Későbbi FETÉV) munkájára, de a kivitelezést zömében az IKV végezte.

Lakásépítések

A lakótelepeket szinte kizárólag a FÁÉV (Fejér Megyei Állami Építőipari Vállalat), későbbi nevén az ARÉV (Alba Regia Építőipari Vállalat) építette. Az építkezések lebonyolítója a Fejér Megyei Beruházási Vállalat volt, amely megkötötte a vállalkozási szerződéseket, elvégezte a finanszírozással, műszaki ellenőrzéssel kapcsolatos feladatokat, végül a kész épületeket átadta a kijelölt üzemeltetőnek, állami bérlakások esetében az IKV-nak. Tulajdonviszonyoktól függetlenül minden távhőszolgátatásba kapcsolt épület tervét az IKV, hatósági jogkör nélkül, véleményezte. Indokolt észrevételeit többnyire elfogadták. Mivel a hőközpontokat távhőszolgáltatóként vette át, az átvételkor viszonylag jó érdekérvényesítő képességgel rendelkezett. A szakmai-emberi kapcsolatok egyébként kifejezetten jók voltak a beruházó-kivitelező-üzemeltető szervezetek között.

Üzemeltetés

A sok állami bérlakáshoz – különösen a liftes házaknál – házfelügyelőre volt szükség. Az általuk használt lakásokkal az IKV gazdálkodott, megoldva ezzel több tucat alkalmazott szakember lakáshelyzetét. A vállalat fő feladatai: a liftek karbantartása, a fűtés biztosítása, illetve idővel a konyhabútorok és a padlóburkolatok cseréje, valamint a különböző felújítási, állagmegóvási munkák voltak. Bizonyos esetekben - például a sötétítőfüggöny varrása vagy a fürdőkád cseréje – a költségeket a bérlővel felezve, míg a parketta és a konyhabútor cseréjénél teljes egészében az IKV állta. A lakóépületek korszerűsítésére fordított költségek és a műszaki színvonal emelkedése megmutatkoztak az egyre növekvő díjakban is.

Közösségi élet 

Már a kezdetekkor nagyon jó közösségi élet jellemezte a vállalatot. A Honvéd utcai épületben a közös menza lehetősége is összehozta a dolgozókat. Amikor még csak kevés otthonban volt tv-készülék, a családok munkaidő után összejöttek a vállalat egyik helyiségében televíziózni. Majálisok idején a munkatársak a székháznál gyülekeztek, onnan indultak felvonulni, és az ünneplést rendszerint a belső udvaron folytatták.Népszerűek voltak a brigádmegmozdulások, a színházés a mozilátogatások, sportprogramok valamin a társadalmi munkák. Névadó ünnepségeket is tartottak, összevártak néhány kisbabát, akiket együtt ünnepeltek.

Égető szükség a fűtésre

Az 1970-es évek elejétől volt, hogy évente ezernél is több távfűtéses panellakás épült a városban. Kihívást jelentett a folyamatos lakásátvétel, és az a tény, hogy új infrastruktúrát kellett kiépíteni, továbbá biztosítani a folyamatos üzemet. Abban az időben a panelházak, azok gépészeti berendezései, a távhővezetékek és a hőközpontok is ún. állami célcsoportos beruházásban létesültek. Az utóbbiakat az ARÉV kivitelezte, melyet az IKV ellenőrzött műszaki osztályának közreműködésével, majd vett át üzemeltetésre. A hőigények kielégítése érdekében új forró vizes távvezeték-hálózatok létesültek, előbb a Déli I., majd a Déli II. jelű gerincvezeték. Az Északi és a Déli I. elnevezésű rendszert csak téli üzemre, azaz csak fűtésszolgáltatásra tervezték. A lakótelepek építési ütemével a távhővezetékek telepítése nem tudott lépést tartani, ezért más megoldást kellett találni az új épületek hőellátására: sorra létesültek a lakókörzetek közvetlen közelében a tömbfűtőművek. 1970-ben a Tóvárosi lakónegyedben és az Erzsébet úton, 1972-ben a Szedreskerti lakónegyedben, 1973-ban a Sörház téren és az Almássy telepen, 1974-ben a Széchenyi úton a 36-48. számú épületet ellátó, 1977-ben a József Attila kollégium mellett, 1978-ban pedig a Károly János utcában.

Székesfehérvár legnagyobb lakótelepének, a Palotavárosnak egy részét átmenetileg konténerkazánházakból látták el hőenergiával. Az ideiglenes kazánok működtetéséhez nagyarányú gázgerinc-vezetékrendszer kiépítésére került sor, mellyel párhuzamosan elvégezték a lakóházak, továbbá az egyéb rendeltetésű, de állami kezelésben álló épületek gázos fűtéskorszerűsítését is, mely komoly fejlesztést jelentett mind műszaki, mind környezetvédelmi szempontból. Az intenzív panelos terjeszkedés következtében sokan elveszítették a családi házas életformát. Voltak, akik örültek ennek a változásnak, hiszen a 70-es évek környékén a családi házakban nem a maihoz hasonló körülmények uralkodtak. Egy kényelmes, komfortos vagy összkomfortos lakás napi több órás emberi munkát spórolt meg a bentlakóknak: folyt a csapból a hideg és a meleg víz, illetve gondozásmentes fűtés volt télen.

Folyamatos modernizálás

A 70-es évek végére a széntüzelésű fűtőművek üzemeltetése egyre nagyobb terhet jelentett, ezért a Déli II. jelű távvezeték kiépítésével program indult ezek kiváltására. Az érintett épületek 1982-től ütemezetten kapcsolódtak rá a Király sori fűtőerőmű távhőszolgáltatási rendszerére. Gazdaságossági megfontolásokból néhány gáztüzelésű fűtőmű esetében is megtörtént a kiváltás. A 70-es évek vége, 80-as évek eleje más szempontból is fontos állomás volt a hőszolgáltatás életében, ugyanis ez idő tájt kezdték el a távvezetéképítések során az előreszigetelt csöveket alkalmazni, melyek mind élettartamukat, mind hőszigetelő képességüket tekintve lényegesen jobbak elődjeiknél. A purhab réteggel gyárilag szigetelt, közvetlenül földbe fektetett csöveket idővel visszajelző rendszerrel szerelték, így szivárgás esetén akár méterre pontosan beazonosíthatóvá váltak az esetleges hibák.

Megnövekedett igények

1980 táján már közel tízezer otthon fűtését és melegvíz-ellátását kellett az IKV-nak biztosítania. A lakásszám folyamatos növekedésével lépést tartó városi hőigények szükségessé tették a fűtőerőmű további fejlesztését. Új vízlágyító berendezés és a 80-as évek első felében 4 db, egyenként 40 MW hőteljesítményű, pakuratüzelésű, PTVM típusú forróvízkazán létesült a Király soron. Bár a szükséges kapacitás rendelkezésre állt, az Északi és a Déli I. jelű távvezetékeket csak téli üzemre, azaz csak fűtésszolgáltatásra tervezték, ennél fogva ezeken a hőellátási területeken a használatimelegvíz-ellátást egyedi gázbojlerekkel elégítették ki.

A „puskaporos hordók”

Az állami tulajdonú épületek esetében a távhőn túl a központi melegvíz-szolgáltatás, valamint néhány központi fűtés üzemeltetése és fenntartása is az IKV feladata volt. A paneles épületekben kémények hiányában lépcsőházankénti, földgázüzemű központi melegvíz-hőtermelők, ún. GMT (gázüzemű melegvíztároló) bojlerek működtek. Az 1980-as évek elején már több mint kétezer lakás esetében alkalmazták ezt a technológiát, melynek fenntartása, illetőleg az elszámolási rendszer működtetése külön szerelő, vízkezelő, üzemeltető csoportok működtetését indokolta. A város több pontján voltak ilyen berendezések, például az Ősz utcában, a Rákóczi lakótelepen, az Ybl lakótelepen és a Királykút lakótelepen is. „Puskaporos hordóként” is emlegették ezeket, mivel úgy működtek, mint egy 1600 literes mini kazán. Az épület alatt helyezkedtek el, ide volt bevezetve a gáz. A biztonságos üzemhez, a balesetek elkerülése érdekében rendszeres karbantartásra, a gázos szerelők munkájára és folyamatos felügyeletre volt szükség.

A kemény ellenfél

A vízkezelés ügyét az 1970-es évek végén kiemelt kérdésként kellett kezelni, mert a rendkívül kemény karsztvíz miatt mind a központi melegvízkészítő berendezések és a csőrendszerek, mind pedig a távfűtési hőcserélők vízkövesedése komoly gondot jelentett. Ahol magasabb volt az üzemi hőfok, intenzívebb volt a vízkőlerakódás. Kezdetben a savazó brigád évente kétszer kivonult egy-egy helyszínre, és elvégezte a szükséges karbantartást a berendezéseken. 1980-ra már valamennyi hőközpont és GMT bojler külön vegyszeradagolóval volt ellátva, amelyet szakképzett vegyész csoport felügyelt. 1982-től – az Ingatlankezelő Vállalattal közös kísérleti időszak után – a Fejér Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat (a mai Fejérvíz Zrt.) központilag biztosította Székesfehérváron a vegyszeradagolást, amely a helyi vízkezelés szükségességét jelentősen csökkentette. 1984-től a lépcsőházankénti GMT bojlerek folyamatosan megszüntetésre kerültek,és az épületek melegvíz-hőigényét forró vizes távvezetékekről látták el, ami az üzembiztonság szempontjából óriási előrelépést és igen nagy költségmegtakarítást jelentett.

Gazdaságosabb szolgáltatás
 
A székesfehérvári hőközpontok automatizálása 1978-ban kezdődött meg, amikor az állandó tömegáramú szabályozásnak megfelelően kétutas szabályozószelepek, analóg szabályzók, napi és heti programozású kapcsolóórák kerültek felszerelésre. E fejlesztési program két év alatt teljes körű hőközpont-automatizálást és látványos energiafelhasználás-csökkenést eredményezett, amit tovább növelt a több száz lakás utólagos külső hőszigetelése is, melyet az IKV az 1980-as években végzett el. Érintett volt például a Széna tér 11-15., a Deák Ferenc utca 37., a Tóváros 7-10., a Mészöly Géza utca 8-12., illetve 14-18., valamint a Király sor 14.

Úton az átalakulás felé

A távhőszolgáltatási tevékenység folyamatos növekedése, illetőleg a felügyeleti szervek elvárásai az Ingatlankezelő Vállalat szervezeti felépítésének, működési módjának változtatását is indokolták. 1984-ben a Lövölde úti épületbe, az átépített széntüzelésű kazánházba került összevonásra főüzemi szervezetbe, az előzőleg már széttagolt távhőszolgáltatási tevékenység. 1985-től a Távfűtési Főüzem önelszámoló egységként, önálló divízióként működött. Összlétszáma ebben az időben 280 fő volt, amely a lakásépítések számának fogyatkozása és az automatizálások miatt később csökkent. Másik jelentős változás ebben az időben, hogy 1989-ben a Csitáry G. Emil Uszoda távhőellátásával összefüggésben elkészült a Palotavárosi lakótelepet a Szedreskerttel összekötő vezetékszakasz. A szedreskerti fűtőmű ezt követően tartalék üzemmódban működött.

Hullámvasúton az ingatlankezelés

1990-re az IKV kezelésében lévő 11 193 darab önkormányzati lakásból 5 926 házgyári paneles volt. Építésük a 60-as évek közepétől a 80-as évek végéig zajlott. A fűtésszolgáltatáson túl az IKV által végzett tevékenységekhez tartoztak: az utólagos hőszigetelés, a tetőszigetelés, a panelfugázás, a gépészeti berendezések karbantartása, a lépcsőházak kifestése és takarítása. A dolgozói létszám ehhez mérten a 80-as években meghaladta az 1 500 főt is. A 90-es évek elején elkezdődött a magánosítás időszaka: az önkormányzat a műemlék jellegű ingatlanok kivételével felajánlotta a bérlakásokat megvételre, melynek lebonyolításában az IKV aktívan részt vett.  Ez kihívást jelentett, hiszen be kellett járni személyesen a házakat a szükséges dokumentációk elkészítéséhez. A társasházakká alakításhoz elkészült alaprajzokat, műszaki leírásokat a jogi osztály munkatársai ellenőrizték, majd az iratok alapján a földhivatal bejegyezte a társasházat. Ezután váltak értékesíthetővé a benne lévő lakások. Az eladást a jogi osztályhoz tartozó, ingatlanértékesítéssel foglalkozó részleg koordinálta.Az önkormányzati tulajdonban maradt épületekben majdnem 1 200 lakás felújítását, karbantartását még néhány évig az IKV végezte. A dolgozók keze munkáját dicséri számos belvárosi épület homlokzata és az átépített belső terek is, például a Basa utca 2., a Bástya utca 2., Fő utca 2., 3., 5., 9. és 13., Kossuth Lajos u. 13., 15., Lakatos u. 14., Oskola utca 3., 6., Rácz utca 23., illetve a Zichy liget több épülete.

Tévéantenna-rendszer

A 70-es évek elején a központi antennarendszereket még a padlásokra szerelték. Egy antenna egy csatornát fogott, és jellemzően három háztömböt látott el. A kivitelezés körülményes volt, a tetőszigetelés megbontásával járt, ami további problémákhoz vezetett. Az elektroncsöves, egy adást szolgáltató antennarendszerre a lakásokban egyedileg lehetett csatlakozni. Nagy változást jelentett, amikor az IKV-nál kifejlesztett nyomtatott áramköröket alkalmazva egy antennával egyszerre több program is foghatóvá vált. A jelet egyetlen helyről antennaerősítők beépítésével, kábelen vitték el a háztartásokba. Az elsősikeres kísérlet az Ybl Miklós lakótelepen történt, ahol egy darab telepített antennával 1 000 háztartást sikerült ellátni a szolgáltatással. A következő jelentős lépés a 80-as évek vége felé Székesfehérvár központi antennarendszerének kiépítése volt oly módon, hogy az antennákat a Horváth István utca 2. szám alatti épület tetejére szerelték, és innen biztosítottak több csatornát - köztük az M1, M2, Osztrák 1, Osztrák 2 és a Cseh TV adását is - közel 30 000 háztartásban. Mivel az ellátott körzetben hamar többségbe kerültek a magántulajdonú ingatlanok, a tévéantenna-rendszer üzemeltetése 1992-ben egy önálló amerikai-magyar kft.-be szerveződött, amely hamarosan harmadik fél tulajdonába került.

Távirányítású hőközpontok

Az antennarendszer kiépítése és fejlesztése során felmerült a TV törzskábelén történő jelátvitel kétirányúsításának igénye. Ennek megvalósítása ugyanis lehetővé tette egy olyan távfelügyeleti rendszer kiépítését, ahol minden hőközpont jeleket küldött a Lövölde úti diszpécserközpontba. Új távlatok nyíltak meg: a fűtést távolról is el lehetett indítani, illetve leállítani, alapvető információk érkeztek a hőközpontok pillanatnyi állapotáról, azaz elindult a távszabályozás. A Tóvárosi lakónegyed kivételével a 90-es évek elején már digitális távadat-feldolgozásra és távműködtetésre alkalmas DDC szabályzók működtették az egyutas szelepeket. Legtöbb esetben a modern kommunikációs rendszernek köszönhetően a diszpécser előbb veszi észre a hibát, mint hogy a fogyasztó észlelné azt. Ma már az esetek többségében a kialakult problémák szolgáltatáskimaradás nélkül, vagy rövid leállással javíthatóak. A magas színvonalú szolgáltatás fenntartásának érdekében mindig a piacon elérhető legmodernebb berendezések kerülnek beépítésre.

Fűtőműfejlesztések

A 90-es évek elején a Sörház téri fűtőmű teljes felújításon esett át, melynek része volt, hogy a főbb berendezéseit bekötötték a távhőfelügyeleti rendszerbe. Ebben az időszakban a tóvárosi fűtőműben kondenzációs füstgázhasznosítót helyeztek üzembe. Ez a berendezés az égés során keletkező füstgázból nyert ki energiát, amit a lakótelep központilag előállított használati meleg vízének előmelegítésére használtak fel, növelve ezzel a hőtermelés hatásfokát. A SZÉPHŐ Zrt. a műszaki megoldásokban országos szinten mindig az élen járt, máig a legkorszerűbb berendezéseket alkalmazza. A régi hőközpontok alkatrészei magyar gyártmányúak  voltak. Az akkori műszaki színvonalnak megfelelően a Diósgyőri Gépgyár által gyártott Calor szivattyúk keringették a vizet. Nagyok, zajosak voltak, fogyasztották az áramot, viszont csekély szervizigénnyel akár 30-40 évig is működtek. A mai szivattyúk kevesebbet fogyasztanak, kevésbé zajosak, de ha valami tönkremegy bennük, a javítás jelentős költséget jelent.

Takarékosabb üzem

1990-ben a Tóvárosi lakónegyed 43 hőközpontjának egyidejű átállításával kezdődött meg Székesfehérváron a változó tömegáramú szabályozásra való átállás, ami egy korszerű, igény- és időjárásfüggő, energiatakarékos hőszolgáltatást tett lehetővé. 1992-ben az Északi, 1993-ban a Déli I., 1994-95-ben pedig a Déli II. távvezeték hőközpontjaiban is megtörtént az átalakítás.

Fűtőerőmű Kft.és SZÉPHŐ Rt.

1992-ben az ÉDÁSZ Rt. a Király sori fűtőerőművet Székesfehérvári Fűtőerőmű Kft. néven önálló gazdasági társaságba szervezte. 1993. január 1-jétől a Székesfehérvári Ingatlankezelő Vállalat jogutódjaként Székesfehérvár Közgyűlése megalapította a SZÉPHŐ Székesfehérvári Épületfenntartó és Hőszolgáltató Részvénytársaságot. 1993-ban az erőmű egyik elhasználódott PTVM kazánja leselejtezésre került, helyére 2 db 20 MW-os, horvát gyártmányú, Duro Dakovics 3000 típusú forróvízkazán épült be.

Mérésalapú elszámolás

1994-től kezdődően a hőközpontokat hőmennyiségmérővel szerelték fel, amely lehetővé tette a távfűtéses épületekben az eladott hőmennyiség alapján történő elszámolást. A fejlesztés 1996. szeptember végére - a gőzfűtéses épületek kivételével - teljes körűvé vált.

A móri távhő sorsa

1978 óta az IKV kezelésében lévő móri távhő üzemeltetési módja 1992-től megváltozott: az eszközök helyi önkormányzat tulajdonába kerültek. 1997-ig a Székesfehérvári IKV, illetve új nevén a SZÉPHŐ Rt., bérüzemeltetési szerződés keretében üzemeltette, majd ezt követően megalakult és megkezdte tevékenységét a MÓRHŐ Kft.

A gőztávvezetékek felszámolása

Az erőművi gőztávvezetékek felszámolása 1996-1998 között, három ütemben Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Fűtőerőmű Kft. és a SZÉPHŐ Rt. háromoldalú együttműködési megállapodása alapján valósult meg, sok helyen a meglévő nyomvonal felhasználásával.

Változások a Köfémen 

A KÖFÉM lakótelepi hőellátást a korábbi gőztermelő, az Alcoa-Köfém Kft. 1996-ban felmondta. A lakótelepen a szolgáltatást biztosítani kellett, ezért új meleg vizes távvezetéki hálózat és egy korszerű fűtőmű épült, amely 1998-ban egy villamos energiát és hőt kapcsoltan termelő gázmotoros egységgel bővült. Ezzel párhuzamosan a lakótelepen 22darab új, változó tömegáramú, távfelügyelt, mért elszámolást biztosító, korszerű hőközpont létesült. A kivitelezés sajátossága volt, hogy a távvezetékek mellett elektromos kábelek is telepítésre kerültek, így a hőközpontok áramellátása is a fűtőműből, a gázmotor által termelt villamos energiával történt. A beruházásokat a SZÉPHŐ Rt. saját maga végezte. A pénzügyi forrásokat, a gázmotor kivételével, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Közgyűlése tőkeemeléssel biztosította.

Megújult ügyfélszolgálat

1999-ben a SZÉPHŐ Rt. Honvéd úti épületében, 2000-ben pedig a Lövölde úti épületében is új ügyfélszolgálati iroda nyílt, a gyors, hatékony és felhasználóbarát ügyintézés érdekében.

A Fűtőerőmű az ezredfordulón 

A Székesfehérvár Fűtőerőmű 2000. április 1-jén, évekig tartó pereskedés után önkormányzati tulajdonba került. 2004-ben a hőtermelés fejlesztése céljából Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, a SZÉPHŐ Zrt., az Energott Kft. és a DARIUS INT Kft. között befektetési megállapodás jött létre, melynek következtében a menedzsment jogokkal együtt a Fűtőerőmű 49%-a magántulajdonba került. A szerződés értelmében 2006-ra megépült a Bakony utcában egy új fűtőerőmű 6 db, egyenként 3+3 MW villamos és hőteljesítményű, Jenbacher típusú gázmotorral.   A tóvárosi fűtőműbe 2 db hasonló gépcsoport került telepítésre, és kiépült a két telephely összekötését szolgáló távvezeték. A projekt keretében a SZÉPHŐ 2005-ben hosszútávú szerződést kötött a Fűtőerőmű Kft.-vel a termelt hő átvételére. 2001-ben megvalósult a földgáz bevezetése a Fűtőerőműbe. A kazánok a költséges és környezetszennyező fűtőolajról átálltak földgázra. A fűtőolaj egyrészt biztonsági tartaléknak, másrészt a csúcsigények kielégítésére maradt meg.

Kazánház kiváltása az Almássy lakótelepen

2000-ben a SZÉPHŐ döntést hozott az Almássy lakótelepen üzemeltetett, addigra már felújításra szoruló kazánház távhővel történő kiváltásáról. A csatlakozást a Király sori lakónegyed szárnyvezetékéről kötötték ki, és a Géza utcán vezették át. Minden háztömb külön hőközpontot kapott, melynek helye a lakóközösség bevonásával került meghatározásra. A nyári időszakban lezajló munkálatok eredményeképpen hét épületben 306 lakás kapott új fűtést.

30% megtakarítás a háztartásoknak

2004-től 2006-ig a távhőszolgáltatás fogyasztói köre jelentősen bővült. 18 felhasználó és több mint 1 500 lakás csatlakozott ekkor a távhőre. 2006-2010.között, a jogszabályi előírásoknak megfelelően megvalósult a kapcsolt épületek szétválasztása a KEOP 5.4.0 pályázat segítségével. Ennek eredményeként közel 100 új, felhasználói hőközpont jött létre. A fejlesztés a társasházak szempontjából is nagy jelentőséggel bírt, hiszen ezzel nyílt meg számukra a lehetőség, és elindulhattak felújítási tendereken. A panelprogramnak, a kapcsolt épületek szétválasztásának és az ügyfelek tudatosabb energiagazdálkodásának köszönhetően 2005. és 2010. között 30%-kal csökkent Székesfehérváron a távfűtött épületekben a fűtési célú energiafelhasználás. További korszerűsítések is történtek. A felhasznált hőmennyiségek mérésére szolgáló berendezéseket korszerű ultrahangos típusra cserélték, illetve a felügyeleti rendszer folyamatos fejlesztése zajlott. A beruházásoknak köszönhetően a távvezetéki hálózaton a 130 °C-os előremenő vízhőmérsékletet 115 °C-ra lehetett csökkenteni, ami további hatásfokjavulást eredményezett.

2008. év végén, 2009. év elején a Hőszolgáltatási Igazgatóság beköltözött a Lövölde úti telephelyről a Honvéd utcai központba.

2011. év elején a SZÉPHŐ Zrt. megvásárolta a Vásárhelyi úton lévő tömbházak kazánházait, megoldva ezzel a lakók és a korábbi szolgáltató vitájából kialakult fűtési problémákat.

2011-ben megépült az Északi és a Déli II. jelű távvezetéket összekötő szakasz, így befejeződött az egyes ágak üzembiztonság-növelő összekapcsolása.

A Honvéd utcai központi épület energetikai felújítására 2011-ben került sor a KEOP 5.3.0/B pályázat keretében: új nyílászárók, homlokzati és födémszigetelés, illetve gázabszorpciós hőszivattyú telepítése valósult meg a projekt keretében.
 
Szépház Építő Kft.

A 2004-ben a SZÉPHŐ építőipari szegmense a Szépház Építő Kft.-be került kiszervezésre, melynek fő profilja a társasházak kivitelezése volt. Az építőipar zsugorodásának következtében 2012 decemberében beolvadt a SZÉPHŐ Zrt.-be. Ezzel megszűnt a vállalat építőipari tevékenysége, és innentől a szakemberek feladatai elsősorban a saját tulajdonban lévő ingatlanok felújítása, karbantartása, állagmegóvása.

Társasházkezelés

Az IKV által felügyelt ingatlanok értékesítésével egy időben új üzletág jelent meg a cég életében: a társasházkezelés, a társasházzá alakult épületek kezelése külső vállalkozóként. Az évek előrehaladtával ebben az új piaci szegmensben egyre erőteljesebb lett a konkurencia, és a SZÉPHŐ piaci részesedése folyamatosan csökkent, mindeközben 2012 decemberével közel 1 200 darab önkormányzati lakás kezelése került át a Székesfehérvári Városfejlesztési Kft.-hez. A negatív tendenciát 2014-ben sikerült megállítani, és a tevékenység újragondolásával, átszervezésével újra emelkedő pályára állítani.

Egy kézben a termelés és a szolgáltatás

2014-ben Székesfehérvár Önkormányzata megvásárolta a felszámolás alá került Fűtőerőmű Kft. vagyonelemeit, és július 1-jével a SZÉPHŐ vagyonkezelésébe adta. Ezzel egy kézbe került a hőtermelés és a hőszolgáltatás, amelynek számos előnye van: nőtt az üzembiztonság, a hatékonyság és gazdaságosabb az üzemvitel. Az elöregedett kapacitások megújítása – a

Király sori telephely kiürítése 

Az átvett vagyonelemek állapota és kora a biztonságos hőszolgáltatás érdekében jelentős beruházásokat tett szükségessé. Székesfehérvár Önkormányzata 2016. novemberi döntése alapján nem a Király soron meglévő berendezések felújítása történt, hanem új, decentralizált hőtermelő egységek kiépítése Megkezdődött a tervezés, a kivitelezés, és ennek eredményeképpen megújult a szedreskerti kazánház 3×5 MW hőteljesítménnyel, a Bakony utcában 3 db 20 MW-os kazán létesült, míg a tóvárosi fűtőerőműben egy gázmotor felújítása és egy régi-új kazán üzembe helyezése valósult meg 2018. év végéig. Ezekkel a korszerű berendezésekkel lényegesen magasabb hatásfokkal állítható elő a szükséges hőmennyiség, ami a gázfelhasználás és a CO2-kibocsátás csökkenésében mutatkozik meg.

A távhő környezetbarát, kényelmes és versenyképes

A távhőtermelés esetében a hőenergia előállítása koncentráltan, ellenőrzött körülmények között történik, ezáltal a lakott területeken minimális a füstgázkibocsátás, a helyi környezetszennyezés. A legkényelmesebb fűtési módok egyike, hiszen a lakóházakban, lakásokban nincs kazán, kémény, az új építésű ingatlanoknál ugyanazt a komfortfokozatot tudja biztosítani, mint egy egyedi „cirkó”. A 2010-es évek elejétől, köszönhetően többek között az áfa-csökkenésnek, a távhő versenyképes árban is. Ennek eredményeként évente újabb felhasználók csatlakoztak a rendszerre, tovább javítva a szolgáltatás kihasználtságát.

Menedzsment: 

Szauter Ákos -vezérigazgató
Tel: (22) 541-300
e-mail: info@szepho.hu
Sebestyén Györgyi - gazdasági igazgató
Tel: (22) 541-300
e-mail: info@szepho.hu
dr. Vajda Ádám - jogi és üzemeltetési igazgató
Tel: (22) 541-300
e-mail: info@szepho.hu
Vörös István - hőszolgáltatási igazgató
Tel: (22) 541-300
e-mail: info@szepho.hu