Cégtörténet, menedzsment

A SZÉPHŐ Zrt. története 

Előhang

A két világháború között Székesfehérvár lakossága majdnem a duplájára nőtt. Az 1900-as évek elején alig több mint 30 ezer fős település 1945-reközel 60 ezer lakost számlált, és az addig mezőgazdasági városban egyre erőteljesebben fejlődött az ipar. A nagyobb vállalatok, mint a KÖFÉM, a Videoton vagy az Ikarus, ekkortájt alapozták meg működésüket. A gazdaság jelentős növekedése, valamint a nagy munkaerőigény elindított egy lakásépítési hullámot. Egyre többen tűzték ki célul, hogy családjukkal itt telepedjenek le. A második világháború okozta pusztítást követően országszerte sok volt a lakhatatlan épület.

Az újjáépítést a rendelkezésre álló szegényes feltételek mellett többnyire maga a lakosság végezte. A szükséges karbantartási és állagmegóvási munkák az eszközök és a megfelelő alapanyagok hiányában elmaradtak, így a szűkös keretekből újra felhúzott épületek szerkezete további romlásra volt ítélve. Számos ingatlan tulajdonosa a háború alatt életét vesztette, vagy elvándorolt, és többé nem tért vissza.

A SZÉPHŐ Zrt. elődjének életre hívása

A közületi ingatlanok száma az államosítások, a romok helyreállítása, illetve a lakásépítések következtében megnövekedett. Az állami lakások kezelésével hivatásszerűen foglalkozó első szerv Fehérvár területén a Kerületi Ingatlan Központ Székesfehérvári Kirendeltsége volt, mely 1949. április 15-én alakult budapesti székhellyel. Fehérvár közgyűlése 1949. szeptember 8-án a kirendeltséget alapítólevéllel látta el, és ezt követően 1949. október 20-tól községi vállalatként működött Székesfehérvári Ingatlankezelő Községi Vállalat néven.

(Fotó: SZÉPHŐ archív)

Feladata a közületi ingatlanok kezelése és a lakóházak építtetése volt. Az alapításkor a cég kezelésébe került 96 darab épület, köztük 546 darab bérlemény. A kezdetek kezdetén a Jókai utca 2.-ben, a Török udvarban található cégközpont mindössze három helyiségből állt. A dolgozói létszáma: 5 fő alkalmazott és 36 fő házfelügyelő. 1951-től Székesfehérvári Ingatlankezelő Vállalat (röviden IKV) lett a cég neve.

Növekvő bérleményszám

A kezelésben lévő bérlemények száma folyamatosan növekvő tendenciát mutatott, 1953-ban 780 épületben több mint 4300 darab volt. Az egyes épületek állami tulajdonba vételekor a vállalat csak a minimális követelményeket tudta kielégíteni, amely a lakbérek beszedésében és a lakóházak tisztán tartásában merült ki. A rendelkezésre álló anyagi eszközök mellett, a karbantartási feladatokat megbízás alapján többnyire magánkisiparosok végezték el. Elmondásokból tudjuk, hogy az első évtizedekben a házkezelőségek irodái városszerte öt ponton fogadták az ügyfeleket, és közel 150 főt foglalkoztattak. Hozzájuk futottak be a műszaki hibák bejelentései, de ide tartozott a lakbér megállapítása is, kapcsolatban voltak a vállalat gyorsjavító részlegével - a „gyorsszolgálattal” -, akik, ha valahol műszaki hiba lépett fel, azonnal a helyszínre vonultak. Egy példa a számos feladatuk közül: ebben az időben a heves esőzések idején a szuterénlakásokat elöntötte a csapadékvíz. Ilyenkor az IKV dolgozói költöztették el a bajba jutott családokat az erre a célra fenntartott átvonulási lakásokba. A 60-as években közel 80 átmeneti otthonnal rendelkezett az IKV.

A hőszolgáltatás hajnala

Már a villanygyár 1922-es bővítésekor számításba vették a hulladékhő hasznosításának lehetőségét hőszolgáltatás formájában. A feljegyzések szerint 1943-ban kezdték el a fáradt gőz és a kondenzvíz melegének felhasználására szolgáló távvezeték tervezését, és ezzel az országban elsőként Székesfehérváron indult el az új üzletág. A gőztávvezeték már a háború előtt elkészült, kiásott árkai katonai célokat is szolgáltak. A fehérvári távhőszolgáltatás ténylegesen 1948-ban indult meg, amikor a Király soron működő villanytelep gőzt szolgáltatott fűtési céllal, kezdetben az Árpád Fürdőnek és a Tanácsházának, később pedig a Pamuttextilművek Székesfehérvári Gyárának technológiai célra.

(Fotó: SZÉPHŐ archív)

A gőztermeléshez 3 db Steinmüller és 2 db Láng-Borsig típusú széntüzelésű kazánt használtak. A II. világháború előtt, a 30-as években épült ingatlanok közül néhányban már központi fűtést alkalmaztak.  Ilyen volt az 1937-ben épült Ányos Pál u. 1. szám alatt álló ház is, melyet a szovjet hadsereg tábornoki lakások céljára használt. Ennek egy koksztüzelésű kazánháza volt, amelyet idővel az IKV vett át üzemeltetésre, a tüzelőanyag beszerzése azonban önköltséges volt. A szénbeszerző jelezte a szovjet parancsnokságon, hogy fogytán van a koksz, ekkor küldtek néhány kocsival. A 80-as évek végén ezt az épületet is átállították gáztüzelésűre.

Kihívások az építőiparban

A 60-as években a lakások igen jelentős hányadából még hiányzott a komfort: nem volt bennük fürdő, WC, központi fűtés, vízellátás. A jelentkező építési-szerelési szükségletek a felújítandó lakóépületek számában voltak érzékelhetők. A vállalat igyekezett megfelelni az elvárásoknak, amelyek új kihívások elé állították: ahhoz, hogy lépést tudjon tartani a rohamosan növekvő piaci igényekkel, további fejlesztésekre volt szükség. A 70-es évek közepére a lakásállomány 43%-a összkomfortos, 38%-a pedig komfortos lett, és csak 4,5% maradt fél komfortos, valamint 14,5% komfort nélküli.

(Fotó: SZÉPHŐ archív)

Fűtéskorszerűsítés

Az 1950-es években a villanygyárban mind az áramtermelés, mind a gőzértékesítés ugyanolyan hangsúlyt kapott. A 60-as évek elejétől, egy ellennyomásos turbina beépítésének köszönhetően, az ipari hőeladás jelentősen megnövekedett. A II. ötéves tervidőszak alatt nagyarányú állami lakásépítések kezdődtek. Ezzel egy időben felmerült az igény az épületek fűtésének korszerűsítésére is, melynek eredményeképpen számos új központi fűtési rendszer létesült. Az IKV kezelésében lévő, a 60-as években épített kazánházak szilárd tüzelőanyagokkal dolgoztak, az ott előállításra került hőenergia távvezetékeken jutott el az új lakóépületekbe. Ezek közül 1962-ben a legnagyobb a Lövölde úti, barnaszén-tüzelésű kazánház volt. Még ebben az évben megépült és üzembe állt a József Attila utcai, egy évvel később a Prohászka Ottokár úti, valamint 1965-ben a Horváth István úti fűtőmű. A távfűtés műszaki állománya kezdetben csak 4 tömbfűtőműből állt, melyek a város területén közel  1200 lakást láttak el hőenergiával. 

Az 1970-es évek közepén kezdett kiépülni a móri távhőszolgáltatás is. Ennek üzemeltetését 1978-tól szintén a Székesfehérvári Ingatlankezelő Vállalat végezte. Horváth István utca 19., 21., 23. számú épületek közül a középsőben volt egy szenes kazánház, és onnan történt a háztömbök ellátása. Ez már távhőnek minősült, mivel egy hőtermelő forrás távvezetéken keresztül három házat látott el. Ennek azért volt jelentősége, mert ezekre a rendszerekre járt az állami dotáció, ezáltal lényegesen olcsóbbnak számított, mint az önálló szenes vagy gázos fűtési módok. Ilyen három épületes távfűtés volt a Széchenyi u. 1-3. vagy az Erzsébet úti három szovjet lakóház.

IKV-nál a távfűtés

A nagypaneles építési technológia megjelenésével megkezdődött a forróvízalapú távfűtés fejlesztése, amelyhez a hőenergiát – a gőztávhőellátáshoz hasonlóan – az 1957-től az ÉDÁSZ-hoz tartozó Király sori fűtőerőmű biztosította. 1964-ben megépült az ún. Északi távvezeték, mely az Ybl Miklós lakótelepet látta el, biztosítva ezzel több mint 1 000 lakás fűtését. 1967. január 1-jétől a Székesfehérvári Ingatlan kezelő Vállalat vette át ezen hálózat üzemeltetését a Dél-dunántúli Gázgyártó és Szolgáltató Vállalattól.

A házak építése támasztotta igények miatt előbb 1968-ban 3 darab 10 tonna/óra teljesítményű, olajtüzelésű gőzkazán került beüzemelésre a fűtőerőműben, majd a Székesfehérvári Városi Tanács VB és az Észak-dunántúli Áramszolgáltató Vállalat között az erőműbővítésre vonatkozóan fejlesztési keretszerződések jöttek létre, melyek három ütemben, 1973 és 1979 között valósultak meg. A távfűtés, mint üzletág megjelenése komoly, a jövőre nézve igen meghatározó mérföldkő volt az IKV életében.

Eszközfejlesztés

A 9/1969 sz. Kormányrendelet következtében a vállalat jelentős gépparkfejlesztést hajthatott végre, melynek következtében az állóeszközvagyon 1968-tól 1974-ig megsokszorozódott. Az épületek értéke is nőtt, ebben az időszakban majdnem megtízszereződött a megelőző évekhez viszonyítva. Az ingatlankezelési feladatok ellátásának fedezetét egyrészt az ingatlanközvetítési díjak, a hőszolgáltatási díjbevételek, valamint a lakossági igények szerinti, építőipari tevékenységből származó bevételek együttesen biztosították. A befolyt pénzösszegek nem fedezték az üzemeltetési és fenntartási szükségleteket, ezért a kormány a lakóházfenntartási tevékenység fedezetére állami támogatást biztosított. Az épület-karbantartás a kezdeti időszakban magánkisiparosok foglalkoztatásával valósult meg, azonban az egyre növekvő technikai igények saját javító-karbantartó műhely létesítésére sarkallták a vezetőséget.

Épületfelújítások

A tervgazdálkodásból kifolyólag csak a kapott keretek között lehetett a forrásokkal számolni, így nem érvényesülhetett a szükségletek szerinti ingatlankezelés. A kivitelezés az éves terveket felölelő címjegyzék tanácsi oldalról történő jóváhagyása után kezdődhetett általában a legkritikusabb állapotú házak rendbetételével. A 60-as években a felújításra szoruló ingatlanok között volt például a Sár utca 1. és a Széchenyi út 6-8., ahol a fa födémeket vasbeton födémre cserélték. A tennivalókat részben az IKV saját munkavállalói, részben pedig megbízási alapon alvállalkozók végezték el.

(Fotó: SZÉPHŐ archív)

Budapesti mintára úgynevezett „tömbtatarozások” is zajlottak, melyek lényege az épületek egybenyitása, a belső terek újragondolása volt.   Ez a fajta átalakítás érintette a Kossuth utcai ingatlanokat, „kitisztítva” a tömbbelsőket és átjárhatóvá téve több házat a teljes vagy részleges felújításokkal. Ezeknél a feladatoknál időnként számítani lehetett a Műemléki Felügyelőség és a Fejér Megyei Tatarozó Vállalat (Későbbi FETÉV) munkájára, de a kivitelezést zömében az IKV végezte.

Lakásépítések

A lakótelepeket szinte kizárólag a FÁÉV (Fejér Megyei Állami Építőipari Vállalat), későbbi nevén az ARÉV (Alba Regia Építőipari Vállalat) építette. Az építkezések lebonyolítója a Fejér Megyei Beruházási Vállalat volt, amely megkötötte a vállalkozási szerződéseket, elvégezte a finanszírozással, műszaki ellenőrzéssel kapcsolatos feladatokat, végül a kész épületeket átadta a kijelölt üzemeltetőnek, állami bérlakások esetében az IKV-nak. Tulajdonviszonyoktól függetlenül minden távhőszolgátatásba kapcsolt épület tervét az IKV, hatósági jogkör nélkül, véleményezte. Indokolt észrevételeit többnyire elfogadták. Mivel a hőközpontokat távhőszolgáltatóként vette át, az átvételkor viszonylag jó érdekérvényesítő képességgel rendelkezett. A szakmai-emberi kapcsolatok egyébként kifejezetten jók voltak a beruházó-kivitelező-üzemeltető szervezetek között.

(Fotó: SZÉPHŐ archív)

Üzemeltetés

A sok állami bérlakáshoz – különösen a liftes házaknál – házfelügyelőre volt szükség. Az általuk használt lakásokkal az IKV gazdálkodott, megoldva ezzel több tucat alkalmazott szakember lakáshelyzetét. A vállalat fő feladatai: a liftek karbantartása, a fűtés biztosítása, illetve idővel a konyhabútorok és a padlóburkolatok cseréje, valamint a különböző felújítási, állagmegóvási munkák voltak. Bizonyos esetekben - például a sötétítőfüggöny varrása vagy a fürdőkád cseréje – a költségeket a bérlővel felezve, míg a parketta és a konyhabútor cseréjénél teljes egészében az IKV állta. A lakóépületek korszerűsítésére fordított költségek és a műszaki színvonal emelkedése megmutatkoztak az egyre növekvő díjakban is.

Közösségi élet 

Már a kezdetekkor nagyon jó közösségi élet jellemezte a vállalatot. A Honvéd utcai épületben a közös menza lehetősége is összehozta a dolgozókat. Amikor még csak kevés otthonban volt tv-készülék, a családok munkaidő után összejöttek a vállalat egyik helyiségében televíziózni. Majálisok idején a munkatársak a székháznál gyülekeztek, onnan indultak felvonulni, és az ünneplést rendszerint a belső udvaron folytatták.Népszerűek voltak a brigádmegmozdulások, a színházés a mozilátogatások, sportprogramok valamin a társadalmi munkák. Névadó ünnepségeket is tartottak, összevártak néhány kisbabát, akiket együtt ünnepeltek.

Égető szükség a fűtésre

Az 1970-es évek elejétől volt, hogy évente ezernél is több távfűtéses panellakás épült a városban. Kihívást jelentett a folyamatos lakásátvétel, és az a tény, hogy új infrastruktúrát kellett kiépíteni, továbbá biztosítani a folyamatos üzemet. Abban az időben a panelházak, azok gépészeti berendezései, a távhővezetékek és a hőközpontok is ún. állami célcsoportos beruházásban létesültek. Az utóbbiakat az ARÉV kivitelezte, melyet az IKV ellenőrzött műszaki osztályának közreműködésével, majd vett át üzemeltetésre. A hőigények kielégítése érdekében új forró vizes távvezeték-hálózatok létesültek, előbb a Déli I., majd a Déli II. jelű gerincvezeték. Az Északi és a Déli I. elnevezésű rendszert csak téli üzemre, azaz csak fűtésszolgáltatásra tervezték. A lakótelepek építési ütemével a távhővezetékek telepítése nem tudott lépést tartani, ezért más megoldást kellett találni az új épületek hőellátására: sorra létesültek a lakókörzetek közvetlen közelében a tömbfűtőművek. 1970-ben a Tóvárosi lakónegyedben és az Erzsébet úton, 1972-ben a Szedreskerti lakónegyedben, 1973-ban a Sörház téren és az Almássy telepen, 1974-ben a Széchenyi úton a 36-48. számú épületet ellátó, 1977-ben a József Attila kollégium mellett, 1978-ban pedig a Károly János utcában.

(Fotó: SZÉPHŐ archív)

Székesfehérvár legnagyobb lakótelepének, a Palotavárosnak egy részét átmenetileg konténerkazánházakból látták el hőenergiával. Az ideiglenes kazánok működtetéséhez nagyarányú gázgerinc-vezetékrendszer kiépítésére került sor, mellyel párhuzamosan elvégezték a lakóházak, továbbá az egyéb rendeltetésű, de állami kezelésben álló épületek gázos fűtéskorszerűsítését is, mely komoly fejlesztést jelentett mind műszaki, mind környezetvédelmi szempontból. Az intenzív panelos terjeszkedés következtében sokan elveszítették a családi házas életformát. Voltak, akik örültek ennek a változásnak, hiszen a 70-es évek környékén a családi házakban nem a maihoz hasonló körülmények uralkodtak. Egy kényelmes, komfortos vagy összkomfortos lakás napi több órás emberi munkát spórolt meg a bentlakóknak: folyt a csapból a hideg és a meleg víz, illetve gondozásmentes fűtés volt télen.

Folyamatos modernizálás

A 70-es évek végére a széntüzelésű fűtőművek üzemeltetése egyre nagyobb terhet jelentett, ezért a Déli II. jelű távvezeték kiépítésével program indult ezek kiváltására. Az érintett épületek 1982-től ütemezetten kapcsolódtak rá a Király sori fűtőerőmű távhőszolgáltatási rendszerére. Gazdaságossági megfontolásokból néhány gáztüzelésű fűtőmű esetében is megtörtént a kiváltás. A 70-es évek vége, 80-as évek eleje más szempontból is fontos állomás volt a hőszolgáltatás életében, ugyanis ez idő tájt kezdték el a távvezetéképítések során az előreszigetelt csöveket alkalmazni, melyek mind élettartamukat, mind hőszigetelő képességüket tekintve lényegesen jobbak elődjeiknél. A purhab réteggel gyárilag szigetelt, közvetlenül földbe fektetett csöveket idővel visszajelző rendszerrel szerelték, így szivárgás esetén akár méterre pontosan beazonosíthatóvá váltak az esetleges hibák.

(Fotó: SZÉPHŐ archív)

Megnövekedett igények

1980 táján már közel tízezer otthon fűtését és melegvíz-ellátását kellett az IKV-nak biztosítania. A lakásszám folyamatos növekedésével lépést tartó városi hőigények szükségessé tették a fűtőerőmű további fejlesztését. Új vízlágyító berendezés és a 80-as évek első felében 4 db, egyenként 40 MW hőteljesítményű, pakuratüzelésű, PTVM típusú forróvízkazán létesült a Király soron. Bár a szükséges kapacitás rendelkezésre állt, az Északi és a Déli I. jelű távvezetékeket csak téli üzemre, azaz csak fűtésszolgáltatásra tervezték, ennél fogva ezeken a hőellátási területeken a használatimelegvíz-ellátást egyedi gázbojlerekkel elégítették ki.

A „puskaporos hordók”

Az állami tulajdonú épületek esetében a távhőn túl a központi melegvíz-szolgáltatás, valamint néhány központi fűtés üzemeltetése és fenntartása is az IKV feladata volt. A paneles épületekben kémények hiányában lépcsőházankénti, földgázüzemű központi melegvíz-hőtermelők, ún. GMT (gázüzemű melegvíztároló) bojlerek működtek. Az 1980-as évek elején már több mint kétezer lakás esetében alkalmazták ezt a technológiát, melynek fenntartása, illetőleg az elszámolási rendszer működtetése külön szerelő, vízkezelő, üzemeltető csoportok működtetését indokolta. A város több pontján voltak ilyen berendezések, például az Ősz utcában, a Rákóczi lakótelepen, az Ybl lakótelepen és a Királykút lakótelepen is. „Puskaporos hordóként” is emlegették ezeket, mivel úgy működtek, mint egy 1600 literes mini kazán. Az épület alatt helyezkedtek el, ide volt bevezetve a gáz. A biztonságos üzemhez, a balesetek elkerülése érdekében rendszeres karbantartásra, a gázos szerelők munkájára és folyamatos felügyeletre volt szükség.

A kemény ellenfél

A vízkezelés ügyét az 1970-es évek végén kiemelt kérdésként kellett kezelni, mert a rendkívül kemény karsztvíz miatt mind a központi melegvízkészítő berendezések és a csőrendszerek, mind pedig a távfűtési hőcserélők vízkövesedése komoly gondot jelentett. Ahol magasabb volt az üzemi hőfok, intenzívebb volt a vízkőlerakódás. Kezdetben a savazó brigád évente kétszer kivonult egy-egy helyszínre, és elvégezte a szükséges karbantartást a berendezéseken.

(Fotó: SZÉPHŐ archív)

1980-ra már valamennyi hőközpont és GMT bojler külön vegyszeradagolóval volt ellátva, amelyet szakképzett vegyész csoport felügyelt. 1982-től – az Ingatlankezelő Vállalattal közös kísérleti időszak után – a Fejér Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat (a mai Fejérvíz Zrt.) központilag biztosította Székesfehérváron a vegyszeradagolást, amely a helyi vízkezelés szükségességét jelentősen csökkentette. 1984-től a lépcsőházankénti GMT bojlerek folyamatosan megszüntetésre kerültek,és az épületek melegvíz-hőigényét forró vizes távvezetékekről látták el, ami az üzembiztonság szempontjából óriási előrelépést és igen nagy költségmegtakarítást jelentett.

Gazdaságosabb szolgáltatás
 
A székesfehérvári hőközpontok automatizálása 1978-ban kezdődött meg, amikor az állandó tömegáramú szabályozásnak megfelelően kétutas szabályozószelepek, analóg szabályzók, napi és heti programozású kapcsolóórák kerültek felszerelésre. E fejlesztési program két év alatt teljes körű hőközpont-automatizálást és látványos energiafelhasználás-csökkenést eredményezett, amit tovább növelt a több száz lakás utólagos külső hőszigetelése is, melyet az IKV az 1980-as években végzett el. Érintett volt például a Széna tér 11-15., a Deák Ferenc utca 37., a Tóváros 7-10., a Mészöly Géza utca 8-12., illetve 14-18., valamint a Király sor 14.

(Fotó: SZÉPHŐ archív)

Úton az átalakulás felé

A távhőszolgáltatási tevékenység folyamatos növekedése, illetőleg a felügyeleti szervek elvárásai az Ingatlankezelő Vállalat szervezeti felépítésének, működési módjának változtatását is indokolták. 1984-ben a Lövölde úti épületbe, az átépített széntüzelésű kazánházba került összevonásra főüzemi szervezetbe, az előzőleg már széttagolt távhőszolgáltatási tevékenység. 1985-től a Távfűtési Főüzem önelszámoló egységként, önálló divízióként működött. Összlétszáma ebben az időben 280 fő volt, amely a lakásépítések számának fogyatkozása és az automatizálások miatt később csökkent. Másik jelentős változás ebben az időben, hogy 1989-ben a Csitáry G. Emil Uszoda távhőellátásával összefüggésben elkészült a Palotavárosi lakótelepet a Szedreskerttel összekötő vezetékszakasz. A szedreskerti fűtőmű ezt követően tartalék üzemmódban működött.

(Fotó: SZÉPHŐ archív)

Hullámvasúton az ingatlankezelés

1990-re az IKV kezelésében lévő 11 193 darab önkormányzati lakásból 5 926 házgyári paneles volt. Építésük a 60-as évek közepétől a 80-as évek végéig zajlott. A fűtésszolgáltatáson túl az IKV által végzett tevékenységekhez tartoztak: az utólagos hőszigetelés, a tetőszigetelés, a panelfugázás, a gépészeti berendezések karbantartása, a lépcsőházak kifestése és takarítása. A dolgozói létszám ehhez mérten a 80-as években meghaladta az 1 500 főt is. A 90-es évek elején elkezdődött a magánosítás időszaka: az önkormányzat a műemlék jellegű ingatlanok kivételével felajánlotta a bérlakásokat megvételre, melynek lebonyolításában az IKV aktívan részt vett.  Ez kihívást jelentett, hiszen be kellett járni személyesen a házakat a szükséges dokumentációk elkészítéséhez.

(Fotó: SZÉPHŐ archív)

A társasházakká alakításhoz elkészült alaprajzokat, műszaki leírásokat a jogi osztály munkatársai ellenőrizték, majd az iratok alapján a földhivatal bejegyezte a társasházat. Ezután váltak értékesíthetővé a benne lévő lakások. Az eladást a jogi osztályhoz tartozó, ingatlanértékesítéssel foglalkozó részleg koordinálta.Az önkormányzati tulajdonban maradt épületekben majdnem 1 200 lakás felújítását, karbantartását még néhány évig az IKV végezte. A dolgozók keze munkáját dicséri számos belvárosi épület homlokzata és az átépített belső terek is, például a Basa utca 2., a Bástya utca 2., Fő utca 2., 3., 5., 9. és 13., Kossuth Lajos u. 13., 15., Lakatos u. 14., Oskola utca 3., 6., Rácz utca 23., illetve a Zichy liget több épülete.

Tévéantenna-rendszer

A 70-es évek elején a központi antennarendszereket még a padlásokra szerelték. Egy antenna egy csatornát fogott, és jellemzően három háztömböt látott el. A kivitelezés körülményes volt, a tetőszigetelés megbontásával járt, ami további problémákhoz vezetett. Az elektroncsöves, egy adást szolgáltató antennarendszerre a lakásokban egyedileg lehetett csatlakozni. Nagy változást jelentett, amikor az IKV-nál kifejlesztett nyomtatott áramköröket alkalmazva egy antennával egyszerre több program is foghatóvá vált. A jelet egyetlen helyről antennaerősítők beépítésével, kábelen vitték el a háztartásokba. Az elsősikeres kísérlet az Ybl Miklós lakótelepen történt, ahol egy darab telepített antennával 1 000 háztartást sikerült ellátni a szolgáltatással. A következő jelentős lépés a 80-as évek vége felé Székesfehérvár központi antennarendszerének kiépítése volt oly módon, hogy az antennákat a Horváth István utca 2. szám alatti épület tetejére szerelték, és innen biztosítottak több csatornát - köztük az M1, M2, Osztrák 1, Osztrák 2 és a Cseh TV adását is - közel 30 000 háztartásban. Mivel az ellátott körzetben hamar többségbe kerültek a magántulajdonú ingatlanok, a tévéantenna-rendszer üzemeltetése 1992-ben egy önálló amerikai-magyar kft.-be szerveződött, amely hamarosan harmadik fél tulajdonába került.

Távirányítású hőközpontok

Az antennarendszer kiépítése és fejlesztése során felmerült a TV törzskábelén történő jelátvitel kétirányúsításának igénye. Ennek megvalósítása ugyanis lehetővé tette egy olyan távfelügyeleti rendszer kiépítését, ahol minden hőközpont jeleket küldött a Lövölde úti diszpécserközpontba. Új távlatok nyíltak meg: a fűtést távolról is el lehetett indítani, illetve leállítani, alapvető információk érkeztek a hőközpontok pillanatnyi állapotáról, azaz elindult a távszabályozás.

(Fotó: SZÉPHŐ archív)

A Tóvárosi lakónegyed kivételével a 90-es évek elején már digitális távadat-feldolgozásra és távműködtetésre alkalmas DDC szabályzók működtették az egyutas szelepeket. Legtöbb esetben a modern kommunikációs rendszernek köszönhetően a diszpécser előbb veszi észre a hibát, mint hogy a fogyasztó észlelné azt. Ma már az esetek többségében a kialakult problémák szolgáltatáskimaradás nélkül, vagy rövid leállással javíthatóak. A magas színvonalú szolgáltatás fenntartásának érdekében mindig a piacon elérhető legmodernebb berendezések kerülnek beépítésre.

Fűtőműfejlesztések

A 90-es évek elején a Sörház téri fűtőmű teljes felújításon esett át, melynek része volt, hogy a főbb berendezéseit bekötötték a távhőfelügyeleti rendszerbe. Ebben az időszakban a tóvárosi fűtőműben kondenzációs füstgázhasznosítót helyeztek üzembe. Ez a berendezés az égés során keletkező füstgázból nyert ki energiát, amit a lakótelep központilag előállított használati meleg vízének előmelegítésére használtak fel, növelve ezzel a hőtermelés hatásfokát.

(Fotó: SZÉPHŐ archív)

A SZÉPHŐ Zrt. a műszaki megoldásokban országos szinten mindig az élen járt, máig a legkorszerűbb berendezéseket alkalmazza. A régi hőközpontok alkatrészei magyar gyártmányúak  voltak. Az akkori műszaki színvonalnak megfelelően a Diósgyőri Gépgyár által gyártott Calor szivattyúk keringették a vizet. Nagyok, zajosak voltak, fogyasztották az áramot, viszont csekély szervizigénnyel akár 30-40 évig is működtek. A mai szivattyúk kevesebbet fogyasztanak, kevésbé zajosak, de ha valami tönkremegy bennük, a javítás jelentős költséget jelent.

Takarékosabb üzem

1990-ben a Tóvárosi lakónegyed 43 hőközpontjának egyidejű átállításával kezdődött meg Székesfehérváron a változó tömegáramú szabályozásra való átállás, ami egy korszerű, igény- és időjárásfüggő, energiatakarékos hőszolgáltatást tett lehetővé. 1992-ben az Északi, 1993-ban a Déli I., 1994-95-ben pedig a Déli II. távvezeték hőközpontjaiban is megtörtént az átalakítás.

Fűtőerőmű Kft.és SZÉPHŐ Rt.

1992-ben az ÉDÁSZ Rt. a Király sori fűtőerőművet Székesfehérvári Fűtőerőmű Kft. néven önálló gazdasági társaságba szervezte.

(Fotó: Boti József) 

1993. január 1-jétől a Székesfehérvári Ingatlankezelő Vállalat jogutódjaként Székesfehérvár Közgyűlése megalapította a SZÉPHŐ Székesfehérvári Épületfenntartó és Hőszolgáltató Részvénytársaságot.

(Fotó: SZÉPHŐ archív)

Mérésalapú elszámolás

1994-től kezdődően a hőközpontokat hőmennyiségmérővel szerelték fel, amely lehetővé tette a távfűtéses épületekben az eladott hőmennyiség alapján történő elszámolást. A fejlesztés 1996. szeptember végére - a gőzfűtéses épületek kivételével - teljes körűvé vált.

A móri távhő sorsa

1978 óta az IKV kezelésében lévő móri távhő üzemeltetési módja 1992-től megváltozott: az eszközök helyi önkormányzat tulajdonába kerültek. 1997-ig a Székesfehérvári IKV, illetve új nevén a SZÉPHŐ Rt., bérüzemeltetési szerződés keretében üzemeltette, majd ezt követően megalakult és megkezdte tevékenységét a MÓRHŐ Kft.

(Fotó: SZÉPHŐ archív)

A gőztávvezetékek felszámolása

Az erőművi gőztávvezetékek felszámolása 1996-1998 között, három ütemben Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Fűtőerőmű Kft. és a SZÉPHŐ Rt. háromoldalú együttműködési megállapodása alapján valósult meg, sok helyen a meglévő nyomvonal felhasználásával.

(Fotó: SZÉPHŐ archív)

Változások a Köfémen 

A KÖFÉM lakótelepi hőellátást a korábbi gőztermelő, az Alcoa-Köfém Kft. 1996-ban felmondta. A lakótelepen a szolgáltatást biztosítani kellett, ezért új meleg vizes távvezetéki hálózat és egy korszerű fűtőmű épült, amely 1998-ban egy villamos energiát és hőt kapcsoltan termelő gázmotoros egységgel bővült. Ezzel párhuzamosan a lakótelepen 22darab új, változó tömegáramú, távfelügyelt, mért elszámolást biztosító, korszerű hőközpont létesült.

(Fotó: SZÉPHŐ archív)

A kivitelezés sajátossága volt, hogy a távvezetékek mellett elektromos kábelek is telepítésre kerültek, így a hőközpontok áramellátása is a fűtőműből, a gázmotor által termelt villamos energiával történt. A beruházásokat a SZÉPHŐ Rt. saját maga végezte. A pénzügyi forrásokat, a gázmotor kivételével, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Közgyűlése tőkeemeléssel biztosította.

Megújult ügyfélszolgálat

1999-ben a SZÉPHŐ Rt. Honvéd úti épületében, 2000-ben pedig a Lövölde úti épületében is új ügyfélszolgálati iroda nyílt, a gyors, hatékony és felhasználóbarát ügyintézés érdekében.

(Fotó: SZÉPHŐ archív)

A Fűtőerőmű az ezredfordulón 

A Székesfehérvár Fűtőerőmű 2000. április 1-jén, évekig tartó pereskedés után önkormányzati tulajdonba került. 2004-ben a hőtermelés fejlesztése céljából Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, a SZÉPHŐ Zrt., az Energott Kft. és a DARIUS INT Kft. között befektetési megállapodás jött létre, melynek következtében a menedzsment jogokkal együtt a Fűtőerőmű 49%-a magántulajdonba került. A szerződés értelmében 2006-ra megépült a Bakony utcában egy új fűtőerőmű 6 db, egyenként 3+3 MW villamos és hőteljesítményű, Jenbacher típusú gázmotorral.  

(Fotó: SZÉPHŐ archív)

A tóvárosi fűtőműbe 2 db hasonló gépcsoport került telepítésre, és kiépült a két telephely összekötését szolgáló távvezeték. A projekt keretében a SZÉPHŐ 2005-ben hosszútávú szerződést kötött a Fűtőerőmű Kft.-vel a termelt hő átvételére. 2001-ben megvalósult a földgáz bevezetése a Fűtőerőműbe. A kazánok a költséges és környezetszennyező fűtőolajról átálltak földgázra. A fűtőolaj egyrészt biztonsági tartaléknak, másrészt a csúcsigények kielégítésére maradt meg.

Kazánház kiváltása az Almássy lakótelepen

2000-ben a SZÉPHŐ döntést hozott az Almássy lakótelepen üzemeltetett, addigra már felújításra szoruló kazánház távhővel történő kiváltásáról. A csatlakozást a Király sori lakónegyed szárnyvezetékéről kötötték ki, és a Géza utcán vezették át. Minden háztömb külön hőközpontot kapott, melynek helye a lakóközösség bevonásával került meghatározásra. A nyári időszakban lezajló munkálatok eredményeképpen hét épületben 306 lakás kapott új fűtést.

(Fotó: SZÉPHŐ archív)

30% megtakarítás a háztartásoknak

2004-től 2006-ig a távhőszolgáltatás fogyasztói köre jelentősen bővült. 18 felhasználó és több mint 1 500 lakás csatlakozott ekkor a távhőre. 2006-2010.között, a jogszabályi előírásoknak megfelelően megvalósult a kapcsolt épületek szétválasztása a KEOP 5.4.0 pályázat segítségével. Ennek eredményeként közel 100 új, felhasználói hőközpont jött létre. A fejlesztés a társasházak szempontjából is nagy jelentőséggel bírt, hiszen ezzel nyílt meg számukra a lehetőség, és elindulhattak felújítási tendereken. A panelprogramnak, a kapcsolt épületek szétválasztásának és az ügyfelek tudatosabb energiagazdálkodásának köszönhetően 2005. és 2010. között 30%-kal csökkent Székesfehérváron a távfűtött épületekben a fűtési célú energiafelhasználás.

(Fotó: SZÉPHŐ archív)

További korszerűsítések is történtek. A felhasznált hőmennyiségek mérésére szolgáló berendezéseket korszerű ultrahangos típusra cserélték, illetve a felügyeleti rendszer folyamatos fejlesztése zajlott. A beruházásoknak köszönhetően a távvezetéki hálózaton a 130 °C-os előremenő vízhőmérsékletet 115 °C-ra lehetett csökkenteni, ami további hatásfokjavulást eredményezett.

2008. év végén, 2009. év elején a Hőszolgáltatási Igazgatóság beköltözött a Lövölde úti telephelyről a Honvéd utcai központba.

2011. év elején a SZÉPHŐ Zrt. megvásárolta a Vásárhelyi úton lévő tömbházak kazánházait, megoldva ezzel a lakók és a korábbi szolgáltató vitájából kialakult fűtési problémákat.

2011-ben megépült az Északi és a Déli II. jelű távvezetéket összekötő szakasz, így befejeződött az egyes ágak üzembiztonság-növelő összekapcsolása.

A Honvéd utcai központi épület energetikai felújítására 2011-ben került sor a KEOP 5.3.0/B pályázat keretében: új nyílászárók, homlokzati és födémszigetelés, illetve gázabszorpciós hőszivattyú telepítése valósult meg a projekt keretében.

Szépház Építő Kft.

A 2004-ben a SZÉPHŐ építőipari szegmense a Szépház Építő Kft.-be került kiszervezésre, melynek fő profilja a társasházak kivitelezése volt. Az építőipar zsugorodásának következtében 2012 decemberében beolvadt a SZÉPHŐ Zrt.-be. Ezzel megszűnt a vállalat építőipari tevékenysége, és innentől a szakemberek feladatai elsősorban a saját tulajdonban lévő ingatlanok felújítása, karbantartása, állagmegóvása.

Társasházkezelés

Az IKV által felügyelt ingatlanok értékesítésével egy időben új üzletág jelent meg a cég életében: a társasházkezelés, a társasházzá alakult épületek kezelése külső vállalkozóként. Az évek előrehaladtával ebben az új piaci szegmensben egyre erőteljesebb lett a konkurencia, és a SZÉPHŐ piaci részesedése folyamatosan csökkent, mindeközben 2012 decemberével közel 1 200 darab önkormányzati lakás kezelése került át a Székesfehérvári Városfejlesztési Kft.-hez. A negatív tendenciát 2014-ben sikerült megállítani, és a tevékenység újragondolásával, átszervezésével újra emelkedő pályára állítani.

Egy kézben a termelés és a szolgáltatás

2014-ben Székesfehérvár Önkormányzata megvásárolta a felszámolás alá került Fűtőerőmű Kft. vagyonelemeit, és július 1-jével a SZÉPHŐ vagyonkezelésébe adta. Ezzel egy kézbe került a hőtermelés és a hőszolgáltatás, amelynek számos előnye van: nőtt az üzembiztonság, a hatékonyság és gazdaságosabb az üzemvitel. 

Király sori telephely kiürítése 

Az átvett vagyonelemek állapota és kora a biztonságos hőszolgáltatás érdekében jelentős beruházásokat tett szükségessé.

(Fotó: Ostorházi Helga) 

Székesfehérvár Önkormányzata 2016. novemberi döntése alapján nem a Király soron meglévő berendezések felújítása, hanem új, decentralizált hőtermelő egységek kiépítése valósult meg. Megkezdődött a tervezés, a kivitelezés, és ennek eredményeképpen megújult a Szedreskerti kazánház 3×5 MW hőteljesítménnyel, a

(Fotó: Ostorházi Helga) 

Bakony utcában 3 db 20 MW-os új kazán létesült, míg a Tóvárosi fűtőerőműben egy gázmotor felújítása és egy régi-új kazán üzembe helyezése történt meg 2018. év végéig. Ezekkel a korszerű berendezésekkel lényegesen magasabb hatásfokkal állítható elő a szükséges hőmennyiség, ami a gázfelhasználás és a CO2-kibocsátás csökkenésében mutatkozik meg.

(Fotó: SZÉPHŐ archív)

A Király soron működő régi pótvízelőállító rendszer kiváltására 2020-ban új modern technológiájú pótvízelőállító, vízkezelő rendszer létesült a Bakony utcai fűtőerőmű területén. Az új technológia elhelyezéséhez új víztechnológiai épület is épült a már meglévő korábban fúrt kutak mellett. A telepített gépészet a pótvízelőállítás mellett a távhőrendszer nyomástartását is biztosítja. Az új vízkezelő rendszer nagy előnye az alkalmazott új membránkontaktoros oxigéngáztalanítási technológia, mely nem teszi szükségessé a korábban termikus gáztalanításhoz üzemeltetetett gőzkazán működtetését.

A távhő környezetbarát, kényelmes és versenyképes

A távhőtermelés esetében a hőenergia előállítása koncentráltan, ellenőrzött körülmények között történik, ezáltal a lakott területeken minimális a füstgázkibocsátás, a helyi környezetszennyezés. A legkényelmesebb fűtési módok egyike, hiszen a lakóházakban, lakásokban nincs kazán, kémény, az új építésű ingatlanoknál ugyanazt a komfortfokozatot tudja biztosítani, mint egy egyedi „cirkó”. A 2010-es évek elejétől, köszönhetően többek között az áfa-csökkenésnek, a távhő versenyképes árban is. Ennek eredményeként évente újabb felhasználók csatlakoztak a rendszerre, tovább javítva a szolgáltatás kihasználtságát.

Menedzsment: